Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Tisztelt Olvasók! Kedves Celldömölkiek!

2018.01.01.

Boldog új esztendőt kívánok 2018-ra. Az Új Kemenesalja olvasóit köszöntve kívánok magam és a városvezetés nevében boldogságot, jó egészséget, sikeres új évet mindannyiunknak, akik Celldömölkön és térségében élünk, az innen elszármazóknak. 


Néhány nappal ezelőtt még az óévet búcsúztattuk el, ki-ki a maga módján. Főként családi körben, vagy barátainkkal, de az adventi gyertyagyújtások alkalmából a város terein együtt készülhettünk a karácsonyra. A karácsonyi ünnepkör január 6-án, vízkereszt napján lezárult, az első heteket eltöltöttük munkahelyünkön, a gyerekek az óvodákban, az iskolákban, és az idősebbek is visszatértek a mindennapjaikhoz. Így az év végén visszatekintettünk a 2017-es esztendőre családi, közösségi körben, s tettük ezt a város életében is. A 2017-es évet értékelve elmondhatjuk, hogy sikeres volt. Olyan változások történtek a város életében, melyek még komfortosabbá tették Celldömölköt. Megépítettük a vasútállomásnál a parkolót, új helyre kerültek a védőnői szolgálat és a fogorvosok rendelői. Belaktuk az iskolák mellett lévő sportarénát, és végre elkezdődhetett az izsákfaiak életében oly jelentős beruházás, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, ami idén fejeződik be. Bár az iskoláknak nem vagyunk fenntartói, az épületek tulajdonosaként örülünk azoknak a fejlesztéseknek, amelyeket tavaly meghirdettek, s ha nem is az idén, de a közeljövőben megvalósulhatnak. A Városházáról a volt szakrendelő intézet épületébe költözik át a járási kormányhivatal, amint befejeződik az épület átalakítása, ami szintén jelentős változás lesz a város és a járás életében. Több pályázatunk eredményét is kihirdették tavaly, ennek köszönhetően idén elkezdődhetnek a fejlesztések. A városi közterek átalakításában most a piac és környéke, valamint az alsósági településközpont lesz soron. Emellett a közeljövőben elkezdődhet a Kemenes Vulkánpark mellett lévő terület további turisztikai célú fejlesztése. A Vulkán Gyógy- és Élményfürdő kiemelkedő szolgáltatásainak köszönhetően megkapta a családbarát minősítést. A fürdőn is több kisebb fejlesztést végzünk az idén a létesítményt látogatók számára. Az elmúlt évben is számtalan közösségi programot tartottunk intézményeinkkel, civil szervezeteinkkel, az egy házakkal együttműködve. Celldömölkön rendeztük meg a megyei vadásznapot, és a hagyományos városi rendezvényeinkre is vártuk Önöket. Köztereinken ismét kinyíltak a tulipánok, és elkezdtük egy rózsapark kialakítását is. 2018-ban több hosszú hétvége is lesz, amit pihenéssel tölthetnek el a családok. Kívánom, hogy itthoni barangolással, a fürdő, a Vulkánpark, a premiermozi és egyéb lehetőségeink kihasználásával töltsék kellemesen majd az idejüket. Ezt az évet hagyományosan azzal kezdtük, hogy köszöntöttük a kórházban elsőként született kisgyermeket. Kívánjuk neki és minden újszülöttnek, hogy egészségben és boldogságban nevelődjenek. Kívánom városunknak és térségünknek, hogy gyarapodjon, ne csak lélekszámban, de élményekben és anyagiakban egyaránt. A napokban egy újabb fejlesztés első lépéseit tettük meg, hiszen január 10- én leraktuk a CVSE asztalitenisz-csarnokának alapkövét. Nagy öröm számunkra, hogy egy újabb létesítményben közösségben sportolhatnak gyerekek és felnőttek egyaránt. Városvezetőként köszönöm Önöknek, hogy segítik a munkánkat, és együtt teszünk Celldömölkért, hogy városunk még élhetőbb legyen mindenki számára, kicsinek és nagynak, fiatalnak és idősnek egyaránt. Idén is hívjuk Önöket a programokra, melyeknek közösségformáló ereje van. Tegyük a dolgunkat a mindennapokban azért, hogy a személyes életünkön kívül városunk is gyarapodjon évről évre. Kívánom magunknak, Celldömölknek, hogy terveink megvalósulhassanak. Boldog új esztendőt, Celldömölk!


FEHÉR LÁSZLÓ

POLGÁRMESTER

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb