Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Ünnepi megemlékezés a keresztnél

2017.09.23.

Celldömölk Város Önkormányzata, a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár, a Kemenesaljai Trianon Társaság, az Alsósági Életfa Egyesület, valamint a Ság hegyért Alapítvány idén is szervezett megemlékezést a Trianoni Emlékkereszt felállításának évfordulója alkalmából.  


A 83 évvel ezelőtti esemény tiszteletére zajlott rendezvényre szeptember 23-án gyűlt össze Kemenesalja népe. Az emlékező rendezvény kezdetén Vitéz Juhász Antal tolmácsolásában hangzott el Hajas István: „Ne sírj anyám!” című verse, majd a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör műsorának első részét hallhatták az egybegyűltek. A résztvevőket Fehér László polgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy az 1934 óta eltelt időben sok ezren zarándokoltak el a Trianoni kereszthez, emlékezve arra a fájdalomra, ami Magyarország megcsonkításával járt. „Az 1920-as rossz politika következtében elszenvedett új határok meghúzását ma is szenvedjük, a területek elcsatolását pedig a gazdaság is megsínylette. Azonban a fizikai határok nem jelenthetnek határokat gondolatban és lélekben, és a testvérvárosi kapcsolatok ápolásával talán közelebb hozhatjuk magunkhoz a határon kívül rekedteket” – emlékeztetett a városvezető. Az évről évre visszatérő szereplőkön kívül új színfoltként köszönthették az emlékezők a Kálkápolnáról érkezett Papp Miklós népi énekest, aki Trianonhoz kapcsolódó dalokkal érkezett. A megemlékezés szónoka dr. Lennerné dr. Patkó Ildikó, a Berzsenyi Dániel Gimnázium pedagógusa volt, aki ünnepi beszédében elmondta: „1934-ben egy nagy nemzetformáló fájdalom adott erőt Kemenesalja népének, hogy közadakozásból felállítsák Magyarország legnagyobb Trianoni emlékművét. Ezt pedig nemes cél érdekében, és nem külső parancsra, hanem önzetlenül és belülről fakadóan tették. Az 1920. június 4-én kelt diktátum nyomán az ország területe, és lakosainak száma is jelentősen lecsökkent a győztesek által kijelölt határok között. Olyan szellemi központok kerültek idegen uralom alá, mint Kassa, Pozsony stb.” „Mit ér az ember, ha magyar?” – tette fel a kérdést Ady Endre, melyet Illyés Gyula megválaszolt: „Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga… magyar az, akinek a nyelve magyar, s az esze magyarul forog” – idézte beszédében dr. Patkó Ildikó, majd befejezésül kiemelte: „A Trianoni kereszt adjon erőt, hogy méltók lehessünk magyarságunkhoz!” A jelenlevő szervezetek, pártok, civil egyesületek képviselői elhelyezték a tisztelet koszorúit az emlékkeresztnél, majd ismét a magasi citerások járultak hozzá nótákkal a méltó emlékezéshez. A rendezvény zárszavaként a hagyományoknak megfelelően Heim Géza, a Kemenesaljai Trianon Baráti Kör elnöke szólt.


REINER ANITA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb