Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Ultramaratonisták a lélek útján

2017.06.21.

Németh Nóra

2016-ban egyedülálló program került megrendezésre a Mária Úton, Közép- Európa zarándokútján: ultramaratonisták és kerékpárosok számára hirdették meg a Mária maratont, vagyis a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó 1300 kilométer lefutását, illetve letekerését. 


A futók és kerékpárosok számára Ausztria, Magyarország és Románia tájain keresztül vezet az útjuk, Celldömölköt is érintve. Idén június 15-én kezdődött a maraton, a túrakerékpárosok június 19- én, a futók 20-án értek a városba. Kerékpárral idén öten vállalkoztak a táv megtételére, futók pedig ketten, a Makai házaspár, Viktória és László egyfajta családi zarándoklatként vágtak bele az 1300 km-es küldetésbe. „Mariazelltől Csíksomlyóig fogunk menni, családilag” – számolt be vállalásukról Makai Viktória. „Lacival, a férjemmel váltóban teljesítjük a távot. A kezdő-, vagy a végpontokat, illetve azokat a szakaszokat, ahol többen becsatlakoznak, azt együtt futjuk. A távok eddig olyan napi 50 km körül szoktak alakulni. Eleinte ezeket együtt kezdtük, és az elején teljesítettük is közösen mindet, de a cél érdekében, valamint azért, mivel ez számunkra egy családi esemény, hiszen két gyermekünk is velünk tart, ezért a továbbiakban már váltóban fogunk menni. Habár most egy pár kilométert futunk átfedésben is, de ma például Laci kezdett kb. 22 km-rel, én folytatom kb. 32 km-rel, és így teljesítjük a napi távot.” Viki és Laci elmondása alapján a fizikai és a lelki próbatétel egyaránt inspirálta őket a Mária Maraton teljesítésére, és habár mindketten aktív sportolók, a nagy meleg és a napi 50 km-es távok így is kihívást jelentenek számukra. Az egyéb kihívások mellett a házaspár ráadásul a gyerekekkel együtt vágott neki a 30 napos futózarándoklatnak. A mindössze hat és hároméves testvérek lakókocsival kísérik végig szüleiket a zarándokúton. A futók mindössze egy rövid pihenőt tartottak Celldömölkön, ahol az önkormányzat látta vendégül őket és kísérőiket. Ahogy a házaspár is elmondta, nagyon jól esik számukra az a vendégszeretet, amivel a zarándokút állomásain fogadják őket. Azonban hamar útra kellett kelniük ismét, hiszen a keddi napon még csaknem 30 további kilométer állt előttük. A Mária Maraton sajátossága, hogy bármikor, bárhol lehet csatlakozni a teljesítménytúrához, akár napi szinten is. Így tett a keddi Sárvár-Pápa távra a celldömölki Horváth Zsolt és fia, a mindössze tizenhárom éves Zsombor is. Ha minden a terv szerint halad, az 1300 kilométer megtétele után a futók július 15-én érkeznem majd el a Mária Út végállomására, Csíksomlyóra.


NÉMETH N.

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb