Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Cselekvő összefogással a diabétesz ellen

2017.05.19.

Németh Nóra

Május 19-én a cukorbetegség és annak megelőzése jegyében szervezett egészség-programot a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület.  

A városban állandó törekvések zajlanak arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét, megfelelő életmód mellett elkerülhető volna a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek. A Kemenesaljai Szív- Érrendszeri és Cukorbetegekért Alapítvány 1997-ben azzal a céllal szerveződött újjá, hogy valamennyi érintett figyelmét felhívja a cukorbetegség megértésére és a kockázat csökkentésének fontosságára. Habár az alapítvány azóta már nem aktív, egykori elnöke, Zámbó Ferenc azonban mindmáig részt vesz, közreműködik a cukorbetegekért szervezett szűrő- és figyelemfelhívó programokon. Az egykori alapítvány kezdeményezését az elmúlt években a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület karolta fel, így május 19-én a civil egyesület által került megrendezésre az „Együtt a diabétesz ellen” című program a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár épületében. Itt először az egyesület elnöke, Fehér László köszöntötte a résztvevőket. Ahogy a polgármester is hangsúlyozta, a cukorbetegség világméretű társadalmi problémává nőtte ki magát. Ma Magyarországon kb. 600.000 fő a regisztrált cukorbetegek száma, és kb. 1-1,5 millióra tehető azok száma, akik már a diabétesz kialakulása előtti közvetlen stádiumban állnak. Ezzel kapcsolatban, pontosabban a cukorbetegség valamint a szív- és érrendszeri betegségek közötti összefüggésekről, valamint a cukorbetegség megelőzéséről tartott előadást a két főorvos, dr. Borovszky Tamás és dr. Várbíró Mária. Rendszeres testmozgás és megfelelő táplálkozás, ez tehát a két alappillére a cukorbetegség megelőzésének, derült ki az előadásokból. A másik fontos tényező pedig az ellenőrzés, épp ezért a prezentációkat követően szűrővizsgálatok, állapotfelmérések kezdődtek a művelődési központ aulájában. Az érdeklődők szakemberek segítségével bizonyosodhattak meg vércukorszintjükről, vérnyomásukról, továbbá lehetőség volt dopplervizsgálatra való elő jegyzésre is. Mindemellett az egészségügyi szakemberek hasznos információkkal és tanácsokkal látták el a megjelenteket, ezzel is téve egy lépést a cukorbetegség helyi szinten való visszaszorításáért. A szervezők ezúton is köszönik a helyi gyógyszertárak, gyümölcs- és más üzletek támogatását, mellyel a rendezvény megvalósulhatott!


NN

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb