Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Ballagási ceremóniákkal kezdődött a május

2017.05.07.

Németh Nóra

Ismét elérkezett a május, és ezzel együtt diákok újabb csoportjának zárult le egy korszak az életében.  


Péntek délután a SZMSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája három végzős osztálya intett búcsút alma materének. Az ünnepélyes rendezvényre az intézmény tornacsarnokában került sor, ahova az utolsó osztályfőnöki óra után, az iskolát még egyszer utoljára végigjárva vonultak fel az érettségi elött álló fiatalok. A ballagási ceremónia szavalattal vette kezdetét, a tanulóközösség nevében Bárány Dávid búcsúzott a végzős osztályoktól. Majd a város nevében Fehér László polgármester köszöntötte a ballagó diákokat: – Eljött a mai nap, amely mindannyiunk életében fontos időt jelez. Nem azért fontos, mert az előttünk álló végzős diákok miatt díszbe öltözött az iskola, azért fontos, mert a ballagó diákok életének egy jelentős szakasza befejeződött, ma őket ünnepeljük. Amint a pedagógus költő írta: „Te vagy az, aki nyitott szemmel és szívvel jársz a világban. Te vagy az, aki észreveszi az élet apró szépségeit, te segítesz jó szívvel, ahol éppen kell, általad lesz ez a világ még szebb és jobb. Mi legfeljebb csak segítünk neked.” A polgármester köszöntője után az itt maradó 11. osztályok nevében Bárdossy Cintia búcsúzott a végzősöktől, majd a ballagók képviseletében Élő Hajnalka osztotta meg gondolatait az ünnepség résztvevőivel: „Az ember életének vannak kiemelkedő eseményei, felejthetetlen állomásai, amelyek emlékezetesek maradnak egész életünkben. Egy ilyen ünnepélyes pillanat részesei vagyunk most is. Várva várt, mégis nehéz nap számunkra a mai. Néhány évvel ezelőtt még irigykedve néztük idősebb diáktársainkat ballagásukkor. Akkor még nem gondoltunk arra, hogy ez a nap egyszer számunkra is elérkezik.” A beszédeket követően az iskola hagyományaihoz hűen a végzős évfolyamok évszámmal ellátott szalagot kötöttek az iskola zászlójára, majd átadták az őket követő évfolyamok képviselőinek. Végül Soós Andrea, az intézmény vezetője búcsúzott a ballagó négy osztálytól. „február 11-én, amikor ünneplőbe öltözve vonultak fel végzős diákjaink a szalagavatón, hogy átvegyék a középiskolai évek kezdetét és végét végző szalagot, büszkeséggel töltött el bennünket, hogy megosztották velünk is a pillanatot. Az akkor elkezdődött jelképes felnőtté avatás szertartást a mai nappal a ballagás, az elkövetkezendő hetekben az érettségi vagy a szakmai vizsga, majd a bankett zárja le. A jeles napokat a rendszeres ismétlődés, a megszokott külsőségek, a nagy alkalomra készülő közösség összetartó ereje emeli nagyszerűvé.” A ballagási ünnepély keretében a város önkormányzata és az iskola tanárikara búcsúztatta Ambrusné Somogyi Zita pedagógust, majd a ballagó diákok eredményeinek elismeréseként jutalmak átadásával zárult az Eötvös szakközépiskola 2017-es ballagási rendezvénye.



Május 6-án délelőtt a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium udvara is benépesült, mikor az intézmény végzős osztályának tanulói vettek búcsút alma materüktől. A hagyományokhoz hűen a 12. A osztály tanulói osztályfőnökük kíséretében sorakoztak fel az intézmény zászlója mögött, hogy utoljára végigjárva az épületet, búcsúdalokat énekelve érkezzenek meg az őket fogadó, szép számban megjelent rokonok és ismerősök közé. A himnusz elhangzása után az iskola maradó diákjai nevében Horváth Flóra 11. osztályos tanuló köszöntötte a ballagókat, és emlékeztette őket a négy év alatt átélt élményekre, kérve őket arra, mindig emlékezzenek rá, honnan is jöttek. A végzősök gondolatait Németh Laura Asztrid öntötte szavakba, megköszönve többek között a tanári kar nevelő munkáját. „Most a rendező megváltoztatja körülöttünk a díszletet. Lassan szét húzzák a függönyt, s indul a következő felvonás, melyben mindenki főszereplőként játszik az emberiség meséjében, napról napra. Hiszen életünk során több szerepet is kapunk, melyek során folyamatosan, alig észrevehetően, de változunk.” A kirepülők beszédét követően Sipos Tibor igazgató vette át a szót, aki az egész tanári kar nevében búcsúzott a diákoktól, felidézve a végzősök berzsenyis éveinek elsõ pillanatait. „Minden szónok, aki egy ilyen kiemelkedő eseményen lehetőséget kap arra, hogy szóljon az egybegyűltekhez, valamilyen szempontból ismeri azt a közösséget. A mi közös történetünk az itt álló végzõs diákokkal 2013-ban kezdődött. Az akkor hozzánk beiratkozott elsős gimnazistákat Obráz István tanár úr várta izgalommal, aki újdonsült osztályfőnökként egy új szerepkörben is bemutatkozott iskolánkban.” Az igazgató beszédét követően a város önkormányzata nevében Söptei Józsefné alpolgármester mondta el beszédét, kitérve az ifjúkor szépségeire, valamint a felnőtt nemzedék elött álló lehetőségekre. A Sárvári Tankerületi Központ nevében Rozmán László igazgató fogalmazta meg gondolatait, és biztatta a ballagókat, hogy az eddig elvégzett munkájuk a jövőben többszörösen megtérül. „Nehéz bármit az elhangzottakhoz hozzátenni, hiszen az érzelmek hullámzása, a mai nap ihletett pillanatai, azok még az ilyen rutinos szónokot is nehéz feladat elé állítják. Aztán kisegítenek az emlékek, amelyek majd mindig ki fogják segíteni Önöket is. Kedvenc költőm, Dobai Péter írja egy helyütt: Az emlékek titkos hajtóművek, függetlenül attól, hogy minek az emlékei, és kié.” A világi vezetők után az egyházak képviselői is búcsúztatták a végzősöket, majd zászlóátadással, végül pedig a jutalmak átadásával zárult a Berzsenyi Dániel Gimnázium ballagási ünnepsége.


NÉMETH NÓRA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb