Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Kisebb problémák is szóba kerültek ...

2017.03.29.

2017. március 29-én tartotta Celldömölk Város Képviselő-testülete soros ülését. A testületi ülésen kívül ugyanezen a napon és helyszínen közmeghallgatást is tartottak a képviselők. 


Az első napirendi pontban Fehér László polgármester beszámolt a két ülés között történtekről. Napirend előtti felszólalásban Hetényi Endre képviselő a körzetében lakók bejelentéseiről számolt be. Bakó László képviselő kérése a körzetében lévő utcák járdáinak hiányosságára irányult: eszerint a hiányzó járdaszakaszok pótlására az önkormányzat biztosítaná a nyersanyagot, és – amennyiben az ott lakók vállalnák – önkéntes munkával elkészítenék azt. A másik komoly gond a csütörtöki napokon, a „lomis piac” idején a Nagyvárad utcában történő megnövekedett forgalom. Felvetette, hogy ún. „fekvőrendőrrel” lehetne lassítani a forgalmat. Kiemelte továbbá, hogy a tetszetős városképre méltán lehetünk büszkék mindannyian, kéri a lakosságot, hogy szemeteléssel, rongálással ne tegyék tönkre a kialakult esztétikus környezetet. Söptei Józsefné alpolgármester asszony elmondta, hogy noha a szűkre szabott költségvetésben találhatnak forrást egy-egy járdaszakasz építéséhez ily módon, ha az önkormányzatnak csak az anyag árát kell állnia, de mindenekelőtt a képviselők készítsenek tervet a körzetükre vonatkozóan, hogy fel tudják állítani a fontossági sorrendet. Benkőné Remport Lilla képviselőasszony javasolta, hogy a város kieső bevételeinek pótlására fizetőssé tehetnék a belvárosi parkolást. Nagy László képviselő tájékoztatott arról, hogy április 23-án 18.00 órakor dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát táblaszentelő ünnepi misét tart a romtemplomnál. Második napirendi pontként Farkas Gábor jegyző röviden ismertette a város 2017–2021 közötti kulturális koncepcióját. Söptei Józsefné alpolgármester asszony különösen hangsúlyozta a civilek jelenlétét és jelentőségét a városban. Változtak a jegyárak és szolgáltatások árai a Vulkánparkban, eszerint a teljes árú jegy 2400 forintba, a diák (6-26 év között), valamint a nyugdíjas (62 év felett) belépőjegy ára 1200 forintba kerül. Lakcímkártya felmutatásával a helyi lakosok hat év felett egységesen 600 forintot fizetnek. A családi belépőjegy (max. 2 felnőtt és max. 3 18 év alatti gyermek esetén) 3500 forint. Csoportos látogatáskor a felnőtt jegyár 1300, a diák/nyugdíjas jegyár 900 forintba kerül személyenként. Amennyiben múzeumpedagógiai foglalkozást is kérnek a látogatók, a belépőjegy megváltásán felül 500 forintba kerül. A magyar nyelvű tárlatvezetés ingyenes, a speciális vagy idegennyelvű tárlatvezetésért pedig létszámtól függően 10 fő alatt 500 forintot kérnek személyenként, 10 fő felett 5500 forintot csoportonként, húsz fős csoport esetén pedig 10 ezer forintot. A geológiai, botanikai vagy bányász túra 900 forintba kerül egy személy számára. Terem bérlésére is van lehetőség, ennek díja egy órára 5000 forint. Ugyanezen a napon délután négy órától közmeghallgatást is tartott Celldömölk Város Képviselő-testülete. A város lakói közül elsőként Kustos Lászlóné kért szót, aki hiányolta a celldömölki gyerekeket a balatonrendesi táborból, a Soltis Színházat a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár nagyszínpadáról, valamint javasolta, hogy esetleg szervezhetnének idősebbek számára számítógépes tanfolyamot, hogy az érettebb korosztály is bátran használja az internet nyújtotta előnyöket. Németh Ferenc a Csokonai utca, Gosztola Ernő pedig a Kisdobos utca csapadékvíz-elvezetéséről kérdezte a testület tagjait, mert esőzések idején nehezen tudnak közlekedni. Kupi Miklós egy, a városközpontban esetlegesen létesítendő városi múzeumról érdeklődött. Heim Géza a Bokodi utca állapotát vázolta fel, Lőwinger György pedig többek között a fürdő fejlesztéseiről kérdezett. Problémaként merült még fel a Horváth Elek utcában elhanyagoltan álló házban elszaporodott rágcsálók megléte is. A képviselők igyekeztek a kérdésekre, észrevételekre kielégítő választ adni, és ígéretet tenni, hogy orvosolni fogják a problémákat.


LA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb