Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Évet értékeltek a polgárőrök

2017.02.11.

Németh Nóra

Február 11-én éves közgyűlését tartotta a celldömölki polgárőrség. Az évértékelő ülésen a polgárőrök a 2016-os év beszámolóját hallgatták meg, valamint tájékoztatást kaptak a 2017-es év kiemelt eseményeiről, feladatairól. 


Éves közgyűlését tartotta a celldömölki Kráter Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület. A napirendi pontok ismertetése és megszavaztatása után Hadászi Zsolt, az egyesület elnöke megtartotta a tavalyi év beszámolóját és értékelőjét. Mint kiderült, a 2014-ben alakult polgárőri egyesület 2016 januárjában tevékenységi körének bővülése miatt esett át névmódosításon, hiszen immár tűzoltói és műszaki mentési feladatokat is ellát. Az egyesület működése során együtt működési megállapodást kötött a rendvédelmi, illetve a katasztrófavédelmi szervekkel, hogy társadalmi szerep vállalásukat szoros együttműködésben, hatékonyan végezhessék. 2016 nyarától már a város nagyrendezvényeinek biztosításáról is gondoskodnak, így az elmúlt évben jelen voltak többek között a Celldömölki Vasutas Napokon, a Sághegyi Szüreti Fesztiválon és az Ataru Taiko kráterkoncertjén is, ahol több ezres tömeg biztonságáért felel tek. Mindemellett önkéntes tűzoltói feladatkört is betöltenek, a beszámoló alapján az elmúlt évben közel 80 esetnél működtek közre az önkormányzati tűzoltóság munkájában. Hadászi Zsolt a 2016-os évet sikeresnek minősítette, hiszen az egyesület szolgálata alatt nem történtek rendbontások, sem balesetek. A február 11-i közgyűlés a 2016-os év gazdasági beszámolójával és a 2017-es évre tervezett feladatok ismertetésével zárult.



NÉMETH NÓRA

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb