Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Több kedvezmény a fürdő vendégei számára

2017.02.08.

Január 1-jétől a kizárólag önkormányzati tulajdonba került Vulkán Gyógy- és Élményfürdő Üzemeltető Kft. működteti a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőt. A JUFA Ungarn Kft. továbbra is üzemelteti a szállodát és a kempinget, valamint további fejlesztéseket tervez szállásbővítés terén.  

Fehér László polgármester elmondta, hogy a fürdő üzemeltetése anyagilag súlyosabb terheket ró az önkormányzatra, de reményei szerint a lehetőségek célszerű kihasználásával és bővítésével sikerül még több helyi és távolabbról érkező vendéget vonzania a wellness és gyógyászati szolgáltatásokban bővelkedő létesítménybe.

– Fontos szerepet szánunk a Ság hegynek, a környék páratlan szépségének, hiszen a nyugalomra vágyók itt igazán kipihenhetik magukat – mutatott rá az erősségekre a városvezető.

– 2016-ban már több mint 45 ezer vendégéjszakát töltöttek el az idelátogatók, ez jóval túlmutat a korábbi évek számadatain. Hamarosan, reményeink szerint márciusban pedig az egymilliomodik fürdővendéget köszönthetjük – tájékoztatta lapunkat Fehér László. 2017. február 8-i ülésén Celldömölk Város képviselő-testülete megszavazta az új jegyárakra vonatkozó határozatot. Kiss Lilla, a Kft. ügyvezetője a következőképpen nyilatkozott ezzel kapcsolatban:

– 2017. február 15-től új kedvezményes jegyárakkal, 4 és 2 órás jeggyel, 4 órás éves bérlettel, plusz szolgáltatásként hétvégente vízi tornával, megújult wellness szolgáltatásokkal és masszázsokkal várja vendégeit a Vulkánfürdő. A napijegy ára nem celli lakosoknak változatlan maradt, a celliek számára széleskörű kedvezményeket biztosítunk.



A celldömölki lakosok számára a felnőtt napi jegyár 2000 forintról 1600 forintra csökkent, a nyugdíjas és gyerekjegy ára is kevesebb lett 20%-kal. Új jegyként a 14–25 év közötti diákok számára diákjegy került bevezetésre. A celldömölkieknek a 2 órás felnőttjegy 990 Ft-ba, a nyugdíjas, gyerek- és diákjegy 690 forintba kerül. A celli lakosok a lakcímkártya felmutatásával vehetik igénybe a celli kedvezményes jegyárakat. Lesz-e különbség téli, illetve a nyári nyitva tartás között? – A téli nyitva tartásban (október 1-tõl április 30-ig) vasárnaptól csütörtökig 9.00–19.00-ig, pénteken és szombaton 9.00–20.30-ig várjuk a vendégeket, nyáron egy órával később zár a fürdő. A reggeli úszás minden nap 7.00– 10.00-ig vehető igénybe 600 forintos áron, ami a gyógyvizes jacuzzi használatát is magában foglalja. A reggeli úszók a JUFA szálloda recepcióján tudnak jegyet venni. »Mit kínálnak a pihenni vágyóknak?

– A szaunázni vágyók 2017. március 31-ig minden hétköznap 1190 forintos napijeggyel, valamint 17.00 óra után 790 forintos jeggyel vehetik igénybe a szaunavilág gazdag kínálatát. Az új pihenőszobában baráti társaságok pihenhetik ki magukat. A parajdi sószoba gyógyító hatását egész évben 50%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a felső-légúti betegséggel, magas vér - nyomással, alvászavarral küzdők, az immunrendszer erősítésére vágyók. »Milyen gyógyászati, illetve más jellegű akcióik vannak?

– Idén 5 gyógyászati akciót hirdetünk, melyben a kezelések önereje 20-50%- os kedvezménnyel vehető igénybe. Egy évben 2 alkalommal vehetik igény be az OEP által támogatott gyógykezeléseket a vendégek. A reumatológus doktornők szombatonként 09.00–13.00-ig rendelnek a fürdőn. Háziorvosi beutaló nem szükséges a vizsgálathoz. Hétfő és csütörtök – az ünnepnapok kivételével – továbbra is fürdőnap, mikor a nyugdíjasok 690 forintos, a felnőttek, gyerekek és diákok 990 forintos áron jöhetnek fürödni a strand nyitásáig. Milyen újításokkal várják vendégeiket?

– Megújult gyerek-játszószobával, baba-mama szobával, kedvezményes családi jeggyel várjuk egész évben a családokat. Március 1-től hosszan tartó barnulást biztosító Coffee love állószoláriumot nyit a fürdő, amit a csak szoláriumozni vágyók fürdőjegy vásárlása nélkül is használhatnak. Továbbá új elemeket is tartalmazó wellness- és masszázs-csomagokat kínálunk. A strandszezonra megújul a fürdő udvara, árnyékot biztosító lombos fákkal, valamint a medencék és a homokozó fölé szerelt árnyékolókkal várjuk kedves vendégeinket. Megújul a játszótér is, izgalmas játékokkal várjuk a szünidőben kikapcsolódni vágyó családokat.




LOSONCZ ANDREA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb