Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Tevékeny, gazdag évet zárt a város

2017.02.05.

Fehér László polgármester 2017. február 5-én tartotta a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár mozitermében hagyományos évértékelő beszédét, melyben összefoglalta a tavalyi év legjelentősebb gazdasági eredményeit, közéleti, kulturális és sporteseményeit, de vázolta a közeljövőre vonatkozó elképzeléseket is.  


Bevezetőjében Fehér László kitekintett a nagyvilág történéseire, majd fokozatosan tért át a város eseményeire. Megtudhattuk, hogy 2016. január 1-jén az állandó lakosok száma 10.917 fő volt, a celldömölki kórházban 542 születést jegyeztek, melyből 88 gyermek született celldömölki családba, 88-an kötöttek házasságot, közülük 61-en celldömölkiek, és 118 helyi lakos távozott az élők sorából. A városvezető tájékoztatta a közönséget arról is, hogy 2016-ban 1874 gyermek és fiatal járt celldömölki oktatási-nevelési intézménybe. Az önkormányzati intézményekben, illetve az önkormányzatnál dolgozók száma a tavalyi évben 328 volt. Az adóbevételek a következőképpen alakultak a 2016-os évet illetően: helyi iparűzési adóból több mint 500 millió forint, kommunális adóból majdnem 22 millió forint, gépjármű adóból kevéssel több mint 80 millió forint folyt be a kasszába, ez utóbbinak 40%-a illeti az önkormányzatot. Az idegenforgalmi adóból mintegy 11 millió 800 ezer forint érkezett a város számlájára. A fejlesztéseket áttekintve egy újabb közintézmény, a Népjóléti Szolgálat korszerűsítése valósulhatott meg: az idősek otthona, a gondozóház és az intézmény központi épületeinek átadására februárban került sor. A 2016-os év szinte teljes egészében a kórházról szólt: a város vezető magánszemélyként kezdeményezett aláírásgyűjtést a kórház aktív ellátásának visszaállításáért. A kezdeményezés széleskörű összefogásra talált, egy civilszervezet is kapcsolódott az akcióhoz. Az eredmény: a kórház azóta a megyei Markusovszky kórház tagintézményévé vált; 15 aktív ágyat kapott ugyan a belgyógyászat, de 16 óra után és hétvégén a mentő ide nem szállíthat beteget. Évek óta küzd egy új esetkocsiért az Együtt Celldömölk Városért Egyesület. A tavalyi év decemberében a mentőállomás új mentőautót kapott, mely esetkocsivá fejleszthető. Ezután szólt a városvezető a régi SZTK-épületről, mely felújítás alatt van, és visszakapja eredeti funkcióját: a járási kormányhivatal központi irodái, valamint a szakhatóságok kapnak itt helyet. A kultúrának és tudománynak adózva nyilvánították 2016-ot Kresznerics-évvé, megemlítette továbbá a polgármester az egyházi rendezvényeket, melyek egyre nagyobb számú zarándokot vonzanak városunkba. Be szélt a színes, színvonalas és sokrétű kulturális életről, majd a sport zárta a sort. Ezt taglalva tett említést egy nagyberuházásról, a CVSE–Swietelsky Arénáról, mely augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. 70 éves jubileumot ünnepelt a gimnázium intézménye, 50 éves a Liszt Ferenc Vegyeskar. 10 éves születésnapja alkalmából ajándékozta meg a városlakókat a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület egy Republic-koncerttel. Ezután a turisztikai fejlesztéseket, a már beadott pályázatokat, illetve a további terveket ismertette a városvezető. Ismét tevékeny, gazdag évet zárt 2016-tal a város, melyre építve tovább fejleszthetőek az elképzelések.



LOSONCZ ANDREA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb