Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Példa cikk admin felületes formázással

2009.04.08.

Paller Endre
Két új Kiscsillag szerzemény került fel a Kiscsillag zenekar szeptemberben megjelenő nagylemezét beharangozó virtuális maxijára, amit a rajongók a dalok.hu-n oldalon érhetnek el.

A Fishing on Orfű című örökbecső a hazai kosársport nagy sikereket elért edzője, Rátgéber László szövegére íródott Lovasi dal. Mint a szövegíró nyilatkozta: "a boldog horgász és a diszkóbaba meséjével a magyar közízlést szeretnénk megreformálni". A dalra egyébként egy izgalmas klip is készül, mely március elején mutatkozik be a nagyközönség előtt.


A virtuális maxi másik száma, a Van-e szándék? című, táncra perdítő szerzemény szintén hamisítatlan Kiscsillag rock and roll, egy, a minden zenekar körül jelen lévő hölgyrajongó szemszögéből bemutatott csábítás története.


Az első tervek még márciusi megjelenésről szóltak, azonban úgy tűnik, erre egészen szeptemberig várni kell.


- Mivel a Lecsó PUF lemezt is csinál, egy kicsit elcsúsztunk a tervezettől, és a március végi megjelenés április 10-re csúszik, ha ez sem jön össze, akkor már megvárjuk a szeptembert, nem akarunk kapkodni, a dalok készen vannak, de ha valami a keverés és a master körül nem jön össze, inkább csúszunk – nyilatkozta Lovasi András a dalok.hu oldalnak.


Az énekes arról is mesélt a portál interjújában, hogy a Kiscsillag életében is megtörtént már az, ami annak idején a Kispál és a Borznál: a tagok közül ma már senkinek nincs civil munkahelye, főállású zenészek alkotják a Kiscsillagot.



Persze Lovasi életében nem csak ez a formáció létezik, de azt nem titkolta az interjúban, hogy most ez a legfontosabb.


- Most én főleg Kiscsillagozok, a Dió a Kaukázus és Csík lemezt csinál, egyedül a Kispi dolgozik otthon, de ő is az ötletekkel a leginkább adós. Körülbelül negyven dalvázlatot válogattunk ki a próbatermi anyagokból, és azt mindenki otthon csiszolja majd. Én majd csak áprilistól – mondta.


Áprilisban egy másik feladat is vár Lovasi Andrásra, a novemberben megjelent szólólemezével indul mini turnéra. A költészet napja környékén négy-öt állomásra látogat majd el, többek között fellép április 11-én a Millenárison is.

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb