Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Fülemülék éjszakája

2014.05.25.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

A Magyar Madártani Egyesület (MME) minden évben „Fülemülék éjszakája” programsorozattal ünnepli a Madarak és Fák világnapját. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület Vas Megyei Helyi Csoportja szervezésében az érdeklődők május 23-án az esti órákban a Ság hegyen hallgathatták a madarak énekét. 

Országosan is egyre népszerűbb az a program, mely néhány évvel ezelőtt a Margitszigetről indult útra a Magyar Madártani Egyesület szervezésében. A „Fülemülék éjszakájára” keresztelt madármegfigyelő túra Vas megyében idén először került megrendezésre. Kőszeg, Őriszentpéter és Szombathely mellett Celldömölk volt a program negyedik vasi terepe. Az esti sétát és a madarak énekét Harsányi Krisztián természetvédelmi terület-felügyelő tette érdekesebbé, aki segített eligazodni a közelben hallható és látható madarak között. Ahogy azt a madarásztól megtudtuk, a programot a MME azért szervezi meg minden évben, hogy az olyan városlakó emberekhez is közel hozzák a természetet, akik alapvetően nem szeretnek kimozdulni a környezetükből. Ezért tökéletes címermadara a rendezvénynek a fülemüle, mely ugyan megtalálható az ember közelében, mégis általában nagyon keveset tudnak róla. A csalogány, közismertebb nevén a fülemüle gyakran felbukkan irodalmi és zenei művekben, évszázadok óta megigézi az embereket, ami nem véletlen, hiszen a világ egyik legszebb hangú, éjszakai is éneklő madaráról van szó. Aki a „Fülemülék éjszakáján” figyelmesen hallgatta a természet hangjait, az a program névadója mellett számos madárfajt is lencsevégre kaphatott a Ság hegyen.


b-vzs

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb