Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

A katolikus egyház Celldömölkön

2009.01.15.

 


 


A dömölki bencés apátság alapítása a legrégibb oklevelek bizonysága szerint az 1133. esztendőre tehető. Ennek emlékére, a bencés rend celldömölki fennállásának 800. évfordulója alkalmából 1933-ban a szerzetesek szentelték fel a Mária-kutat, amely 1999-ben megújult és régi szépségében ragyog a kegytemplom előtti téren.

Kemenesalja kialudt tűzhányójának, a Ság hegynek északkeleti tövében alapították az Árpádok korában a dömölki bencés apátságot Szűz Mária tiszteletére, hogy itt az Isten szeretete és az evangéliumi élet virágozzék.


A kutatási eredmények igazolják, hogy a Pannonhalmáról érkezett szerzetesek egy Szűzanya -szobrot hoztak magukkal, amit a pannonhalmi főapát adományozott az akkor épült új dömölki templomnak és kolostornak. Idővel a templom zarándokhely lett, 1446-ban az egyházi hatóság a dömölki Mária-szobrot csodatevő szobornak ismerte el. Ezeknek az adatoknak Eszterházy Pál nádor és Lancsics Bonifác dömölki jószágkormányzó voltak feljegyzői, melyek igazolják: már a török dúlás és a mohácsi vész előtt búcsújáróhely volt a dömölki apátsági templom. "Itt ünnepelt a nép a mikor Nagy Lajos uralma hitet és hazát mentett, amikor Hunyadi szentolvasós karja megállította az ozmán hadakat." Majd, amikor az ország nagy részében a török lett az úr, a földönfutó magyarokkal együtt elmenekült Dömölkről a Szűzanya szobra is. Minderről így számol be Pausz Amand kiscelli plébános 1797-ben: "Azt a szobrot, midőn a török Vas megyében mindent kipusztított, felégetett, egy szerzetes pap, annak további tisztelete fenntartása végett, klastromának elpusztítása alkalmával titokban elvitt magával és Csallóközben, Pozsony megyében Dienesd nevű helység templomában helyeztetett".


A csodás kegyszobor elmenekítése után zarándokok nélkül maradt a dömölki ősi templom. De a Szűzanya évszázados tiszteletével megszentelt hely nem maradt a Szűzanya közbenjárása nélkül. A XVIII. sz. első felében olyan szerzetes került a dömölki apátság élére, aki által a Gondviselés újra felvirágoztatta a Szűzanya tiszteletét. Ő volt Koptik Odó, aki a csehországi Klattau városában született. Tanulmányait a salzburgi egyetemen végezte, kiváló tehetség volt, a hittudomány és bölcselet doktora. Nagy-Máriacellben lett gyóntató szerzetes, később Salzburgban egyetemi tanár. 1739-ben nevezték ki dömölki apáttá. Elkészíttette és magával hozta Dömölkre a Nagy-Máriacelli kegyszobor mását. Deszkából szerény kápolnát épített, melyben a Mária-szobrot helyezte el, melléje egy kis kunyhót saját részére, majd kutat ásatott.


A balesetet szenvedett kútásó csodás gyógyulását a váti sebészorvos esküvel bizonyítja: a gyógyulás nem történt természetes úton, hanem Istennek és a Boldogságos Szűznek különös segítségével. 1745. okt. 22-én Zichy Ferenc gróf, győri püspök kiadja rendeletét: "mivelhogy Isten a szobor által több hivőt különféle bajban megsegített és egyéb kegyelembe részesített, ezért a szobrot a hívek nyilvánosan is tisztelhetik". Később XIV. Benedek pápa , "ama kegyes irata is fel lőn olvasva, melynél fogva minden keresztény katolikus hívő a csudakép előtt megjelenvén, bármely napon teljes búcsút nyerhet, ha az ennek elnyeréséhez egyébkint megkívánt feltételeknek megfelel".


A zarándokok számának állandó növekedése arra késztette Koptik Odót, hogy új templomot építsen. Az építést 1747 tavaszán kezdték el, és a következő esztendő őszén már állt az új templom, benne a kápolna a kegyszobor részére. 1748. szeptember 15-én ezrek kíséretével vitték át a kegyszobrot az új templomba, a végleges helyére. Koptik Odó 1750-ben Göttweigbe került és ott élt haláláig, 1755. okt. 24-ig.

A kegytemplom keleti falához közel áll a Kálvária épülete. 1755 körül építtette Liptay János ezredes, aki miután nyugalomba vonult, Kis-Máriacellben telepedett le. Az épület 2003-ban került felújításra a Széchenyi Terv pályázata segítségével. Celldömölkön élt 1725-től 1737-ig Lancsics Bonifác bencés szerzetes, akinek nevéhez fűződik a mindmáig ismert himnusz, amely az ő megfogalmazásában a következőképpen olvasható:


"Boldogasszony Anyánk régi nagy Pátrónánk,

 Nagy inségben lévén így szólamlik hazánk:

 Magyar országrul Pannóniárul

 Ne feledkezzél el árva magyarokrul
."


Nagy-Máriazell- Dénesd - Kis-Máriacell, e három kegyhelyet egymáshoz köti a történelem, és akik e kegyhelyeken megfordulnak, egyre erősebb szálakkal kötődnek a Szűzanyához, a Keresztények Segítségéhez. A Kis-Máriacelli kegytemplom ajtaja mindig nyitva áll, a Szent Szűz ma is várja látogatóit. A főbejáratnál egy márványtábla felirata hirdeti, hogy 1945. febr. 13-án egy bomba esett a torony tövébe és nem robbant fel. A Szűzanya megvédte templomát, hogy ma is várhassa ide látogatóit, hogy megvédjen bennünket is, a Szentlélek templomát. Ő a Betegek Gyógyítója, a Bűnösök Menedéke, a Világ Királynője.


Dr. Székely László papköltő a következő himnuszt írta az 1940-es években a Kiscelli Szűzanyához, amit Uhlár Gyula karnagy zenésített meg, és amit a hívek ma is szívesen és rendszeresen énekelnek:


1. Ó Kiscelli szent Szűz, ó szép Boldogasszony ! Engedd, hogy jóságod bennünk dalt fakasszon. Téged dicsőítünk, Téged áldva áldunk. Téged királynénkká újból kikiáltunk.

Refr. Ó Kiscelli Szűz Mária, édesanyánk, pátrónánk. Oltárodról kegyes szemmel nézz le ránk.

2. Kedves kegyhelyedre hoztuk el szívünket. Jajjal-bajjal küzdő harcos életünket. Tekintsd meg sorsunkat, lásd meg baját-búját. Változtasd békére, belső háborúját.  Refr. Ó Kiscelli Szűz Mária...

3. Irgalmad hatalmát, sokszor megmutattad. Az elmerülőknek szent kezed nyújtottad. Minket mélység szédít, minket ösvény rángat. Emeld fel a vészből süllyedő hazánkat.  Refr. Ó Kiscelli Szűz Mária...


A templomban, az igényesen kialakított Tárházban állandó kiállítás várja az idelátogatókat, bemutatván az ősi kegyhely fennmaradt, többszáz éves kincseit.

 


 


 


 


1994 őszén megkezdte működését a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola első osztálya a Koptik Odó Utcai Óvoda egyik termében. A névadó Szent Benedeket a város bencés múltja miatt választották, hiszen már a 12. században éltek itt szerzetesek, a bencés apátság működésének pedig egészen az 1950-es rendfelosztásig meghatározó szerepe volt Celldömölkön.

Az iskola azóta új épületbe költözött, a tanulók és pedagógusok kiváló körülmények között dolgoznak, tanulnak.

 


2003 nyarán elkészült kemenesmihályfai zarándokházunk, amely 34 fős csoportok befogadására képes. Zarándokok érkezésének előrejelzését a 95/420-135 telefonszámon vagy a Római Katolikus Plébánia 9500 Celldömölk, Koptik Odó u. 9. levelezési címen szeretettel fogadjuk.


A 2009-es Celli Búcsúról készült fotókat itt tekintheti meg!

 


 


A közeljövőben szeretnénk kegytemplomunkat külső formájában is megújítani. Kijavítani az elhasználódott, megroppant tetőszerkezetet és a templom külső falait újravakolni.


Adományokat erre a célra a következő Alapítványon tisztelettel és köszönettel fogadunk:


KISCELLI TEMPLOM ALAPÍTVÁNY CELLDÖMÖLK 11747044 - 20011112


Templomunk történetével és plébániánkkal részletesen is megismerkedhetnek az interneten keresztül. Honlapunk címe: http://kis-mariacell.uw.hu

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb