Keresés:

Ahogyan az Osonó tükrözi az arcokat

2014.04.19.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely tagjait nem először látta vendégül Celldömölkön a Soltis Lajos Színház. A világot járt csapat április 17-én az „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című előadásával mutatkozott be a helyi közönség előtt.

Nem a megszokott színházi műfajok egyikében vitte közönség elé az „Ahogyan a víz tükrözi az arcokat” című előadását a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A Fazekas Misi által rendezett darabon nem egy folyamatos történet ível át, hanem ahogy a plakát is hirdeti, színházi megnyilatkozásokat hallhat a néző. Valóban megnyilatkozások, melyek elnyomott társadalmi problémákat, szociológiai adatokat közölnek a román gyerekek életkörülményeiről, bántalmazásáról, a kiskorúak abortuszáról, magányról, kiüresedett kapcsolatokról, szétszakadt családokról és még sok minden másról, melyről tudjuk, hogy a világban máshol is megtörténhet vagy meg is történik. „Ez egy dokumentarista előadás, mely három évvel ezelőtt abból indult ki, hogy fiatalokat kérdeztünk meg arról, hogy mit gondolnak arról a világról, amiben élnek, milyen problémákat látnak a saját életükben illetve a jövőképüket illetően. Hamar kiderült, hogy a fiatalok gondjairól nem lehet úgy beszélni, hogy ne érintenénk a felnőttek, az idősek helyzetét. Így jött létre tulajdonképpen egy társadalmi kórkép.” – mondja a rendező.

A darab bejárta Erdélyt és Magyarországot, megfordultak vele Németország, Dánia, Svédország, Olaszország, Belgium és Európa más országainak színpadain, s a távoli Thaiföld közönsége előtt is sikerrel mutatták be. Az előadás túl a 296. bemutatón is aktuális üzenetet hordoz, amit kortól és nemtől függetlenül lehet értelmezni. A kendőzetlen valóság a színészek kitöréseiben mutatkozik meg. Néhány szavas mondatokból álló monológokkal szembesítik a nézőket azzal, hogy azok az arcok, akiket megformálnak bizony közöttük élnek. A szereplők olykor reményteljes, máskor reményvesztett tekintetükkel akarva-akaratlanul is feszültséget generálnak, ami csak néhány komikus jelenet erejéig halványodik el. A záró jelenet sem oldja fel a nézőtérre ült döbbenetet, a segélykérő kiáltások nem lelnek meghallgatásra, a színészek kivonulnak a teremből, ahol nem marad más csak a babakocsiban szunnyadó fehér képernyős tévé és néhány tábla, amire a csend szava került fel más-más nyelven. Taps nincs, a néma csend maga a katarzis.

b-vzs